— Aureliano Acanti, Roccolo, 1754 — valószínűleg a legrégebbi ismert írásos utalás a proseccóra a Veneto régióban.
Már akkor is ismerték, már akkor is szerették. De a szőlő, amelyből ma az egész világ egyik legnépszerűbb habzóborát készítik, hosszú és kacskaringós utat tett meg addig, amíg elnyerte mai nevét és identitását.
A Veneto dombjai és az ötven szőlőfajta világa
A Treviso tartomány dombvidéke – különösen Valdobbiadene és Conegliano környéke – évszázadok óta szőlőtermesztő vidék. A középkori Conegliano városi statútumai már 1282-ben szabályozták a szőlők védelmét és a borok árusítását; az 1596-ban megjelent „A borok természettörténete" pedig a helyi fehérborokat Európa fejedelmi asztalainak is méltónak tartotta.
Mégis, a 18–19. század fordulójára a vidék gazdálkodása elbizonytalanodott. Az 1709-es nagy fagy rengeteg tőkét pusztított el, helyükre gyakran silány minőségű fajtákat ültettek. Angelo Vianello és Antonio Carpenè 1874-ben megjelent munkájukban keserűen állapították meg: a helyi gazdák hagyományos ültetvényein egyidejűleg akár 50 különböző szőlőfajta is nőtt egymás mellett, teljesen összekeverve.
A leggyakoribbak a Verdiso, a Bianchetta és a Marzemino voltak – de a prosecco nevű szőlő már ekkor is jelen volt közöttük. Villafranchi 1773-as leírása szerint a fajta valószínűleg a trieszti Carso vidékéről, az ottani Prosecco nevű faluból származik, ahol a szőlőt már régóta Glera névvel ismerték. A coneglianói dombokon csak a 18. század végén, 19. század elején kezdték termeszteni – és mivel a „prosecco" név más régiókban is terjedt, a névhasználat évtizedekre zűrzavarba torkollott.
1868: az Oenológiai Társaság és a prosecco felemelkedése
A döntő fordulat 1868-ban kezdődött, amikor Antonio Carpenè és Felice Benedetti apát megalapította a Treviso Oenológiai Társaságot Coneglianóban. A Társaság célja az volt, hogy a bortermelést tudományos alapokra helyezze – és különösen a Glerát (akkori nevén Proseccót) tűzte zászlajára, mint a dombok legígéretesebb szőlőjét.
Az 1874-es termelési adatok jól mutatják, hogy a fajta már ekkor is komoly súlyt képviselt a régióban:
A négy körzetben összesen 3700 hektoliter proseccót állítottak elő. Valdobbiadene dominanciája nem véletlen – a terület adottságai már ekkor kiemelkedtek.
1878: Balbi gróf és az ideális változat felfedezése
A történet egyik legfontosabb szereplője Gróf Marco Giulio Balbi Valier, aki a különböző prosecco változatok között azonosított egy különlegeset: kerek szemekkel, lazán tömött fürtökkel, finomabb ízzel és jellegzetesen aromás karakterrel. Ezt a változatot ő maga kezdte el terjeszteni Solighetto dombjain – és az ő neve után kapta a „Prosecco Balbi" elnevezést.
Ezzel párhuzamosan vált ismertté a Prosecco Lungo is – hosszabb fürtű, nagyobb szemű változat –, valamint a Prosecco Bianco Tondo és a Prosecco Rosa Lungo. Volt egy negyedik helyi változat is, a Prosecco Nostrano, amely az évek során eltűnt az ültetvényekről.
1937: Dalmasso tisztázza a képet
Közel hatvan évvel később, 1937-ben Giovanni Dalmasso a Treviso-dombok fehérborairól szóló tanulmányában kijelentette: „a prosecco számos álváltozata létezik, de ezek közül csak kettő tekinthető valódi Prosecconak: a Prosecco lungo és a Prosecco tondo, azaz a Balbi."
A coneglianói Kísérleti Szőlészeti Intézet (ma CREA-VE) ezt követően DNS-elemzéssel és részletes ampelográfiai vizsgálatokkal pontosan azonosította a két fő változatot:
-
Prosecco Tondo (Balbi) – a mai Glera: gyakorlatilag aromás fajtának minősül, magas linalool-, nerol- és geraniol-tartalmával adja a prosecco jellegzetes virágos-gyümölcsös aromáját
-
Prosecco Lungo: kevésbé aromás változat, bár geraniol-tartalma szintén számottevő; hosszabb fürtű, nagyobb szemű
Hogyan neveljük? A Glera biológiája és termőhelye
A Glera erőteljes növekedésű szőlő – és ez egyszerre előnye és kihívása. Hajlamos felborítani a növekedés és a termés közötti egyensúlyt. A hagyományos metszési módszerek mind erre a kihívásra adnak választ:
- Sylvoz – a termékenyebb, alacsonyabb dombvidéki ültetvényeken
- Cappuccina – a magasabb, meredekebb lejtőkön
- Guyot – egyre elterjedtebb, különösen ahol a minőség az elsődleges cél
A termőhely döntő szerepet játszik. Az északi lejtők magasabb savtartalmat adnak, a magasabban fekvő ültetvények aromásabb, cukrosabb szőlőt teremnek – ez magyarázza, miért adják a meredek, kézzel szüretelt dűlők, a mai Rive-ek a legjobb alapanyagot.
Az ültetvények kora is számít: a régióban az a szokás alakult ki, hogy nem az egész ültetvényt cserélik egyszerre, csak az elöregedett töveket. Ennek eredményeként az átlagos tőkor 50 év körüli – ami kiváló minőség és stabilitás garanciája.
Miért kellett a Glerát átnevezni – és mit jelent ez ma?
A prosecco sikerének egyik paradoxona épp a neve körül bontakozott ki. Mivel a „prosecco" szőlőfajta neve volt, és a fajta más régiókban – a síkságokon, sőt más tartományokban – is termeszthetővé vált, bárki ráírhatta a „prosecco" feliratot a palackjára, függetlenül attól, hogy honnan és milyen minőségű szőlőből készült a bor. Ez a helyzet komolyan veszélyeztette a Conegliano–Valdobbiadene régió évszázados hírnevét.
A megoldás 2009-ben érkezett: a szőlőfajta visszakapta Glera nevét, a „prosecco" megnevezés pedig kizárólag a meghatározott területről, meghatározott módszerrel készült bort jelölheti. Ezzel jött létre a DOCG Conegliano Valdobbiadene Prosecco Superiore és a tágabb DOC Prosecco rendszer.
Ma a régióban 8 500 hektár DOCG és 31 000 hektár DOC minősítésű szőlőterület található – ez a Veneto régió teljes szőlőtermesztő területének közel egyharmada.
Összefoglalva
Évszázados szőlészeti tudás, tudományos kíváncsiság, egy gróf szenvedélye és a terület iránti mély elköteleződés formálta azzá, ami ma.
Következő alkalommal, amikor egy pohár Prosecco Superiore DOCG-t töltesz magadnak, gondolj Balbi grófra és Cerletti professzorra – akik 1878-ban elsőként mondták ki: ez az a szőlő, amelyből a legjobb prosecco készül.
Kóstolnál autentikus DOCG proseccót?
Fedezd fel a Borgo Antico és Toni Doro kínálatát – egyenesen a Conegliano körzetéből.
